– Hagyományos kiadó/kiadás: Hagyományos kiadásról akkor beszélünk, ha kiadó royaltyt (százalékos részesedés az eladott példányok után, általában 5-15%) vagy honort (egyösszegű kifizetés) fizet a szerzőnek a könyve után. Optimális esetben itt kérés nélkül is végigmegy a kézirat a megfelelő szerkesztésen. A nagyobb kiadók országos terjesztésben, nagy példányszámban gondolkodnak, így értelemszerűen azokat a kéziratokat keresik, amik várhatóan többezer példányban fognak elfogyni. Érthető, elvégre nem jótékonysági intézmények. A kisebb kiadók specifikusabbak, oda éppen ezért nehezebb is bejutni, a példányszámuk sem akkora, de ezzel nincs is gond. Nekik is élni kell valamiből, úgyhogy ők is azt keresik, amit el tudnak adni a vásárlóiknak. Félreértés ne essék: hagyományos kiadó is csinál ám olyat időnként, hogy jó pénzt kér a kiadásért.
– Szerzői kiadás: Itt mindent a szerző intéz. Jó esetben van annyi önkritikája, hogy keres szerkesztőt, korrektort, tördelőt, grafikust a borítóhoz, még jobb esetben ezt tényleg meg tudja csinálni magának, rosszabb esetben viszont csak hiszi, hogy meg tudja csinálni, ISBN-számot igényel, aztán keres egy nyomdát, kér egy árajánlatot, elküldi a remélhetőleg nyomdakész anyagot (de a nyomdát nyilván nem fogja érdekelni, ha kritikán aluli a borító vagy a tördelés, csak az, hogy technikailag tud-e vele dolgozni), majd kézbe kapja a könyvét, kifizeti a nyomdát, és voilá, nekifoghat a szerző a saját könyve terjesztésének és marketingjének.
– Magánkiadás: Ugyan itt is mindent a szerző fizet, ámde… a szerzői kiadással ellentétben itt áll mögötte egy kiadó. Ahol lehetőleg van szerkesztő, korrektor, grafikus, így azt nem neki kell felkutatnia. Ahogy a nyomdát se. A kiadó megkéri az ISBN-számot, ha minden jól megy, van legalább saját webshopja, ahol a többi szerzőjének a könyveivel együtt fog a szerzőé is megjelenni, ha még jobban, akkor máshol is terjeszt, és segít a marketingben, író-olvasó találkozót szervez, kivisz a könyvhétre, könyvfesztre, egyszóval, bár megkéri a pénzét, de megfelelő szolgáltatást is nyújt érte. Ugyanakkor, ha a szerző úgy gondolja, dolgozhat saját szakemberrel, így nagyobb rugalmassága van, mint a hagyományos kiadónál. Sajnos sok magánkiadónál vagy nem megfelelő a szolgáltatás minősége, amit nyújtanak (vagy csak elkérik a pénzt, és igazából nem is csinálnak semmit), vagy nincs minőségi ellenőrzés, ami azzal a hátránnyal jár, hogy bármi megjelenhet – ami a kiadóra is rossz fényt vet.
– Szerkesztés: Az a folyamat, melynek során a kézirat elnyeri végleges formáját. Ne hidd, hogy megúszhatod, ahhoz vagy zseninek vagy vérprofinak kell lenned. Több szintje van (és most itt zsánerirodalomról beszélünk főleg): a content/developmental edit, angol terminológia szerint, a mi szótárunkban tartalmi/fejlesztő szerkesztés, a line edit, ami a röviden a szöveg egységességével, stilisztikával foglalkozik, valamint a korrektúra, azaz a helyesírás, központozás, elgépelések javítása.
– Tartalmi/fejlesztő szerkesztés: Ez az a része a folyamatnak, amikor a háttér, a cselekmény, a motivációk a helyükre kerülnek, a kisebb-nagyobb logikai hibák pedig kiszűrésre (olyanok is, hogy ne kétszer üljön le a padra, ne legyen egyszer zöld, máskor meg kék a szeme, vagy akár olyanok, amin az egész történet áll vagy bukik).
– Line edit: Ez a rész szól magáról a szövegről. A mondatok helyességéről, a szóismétlések kigyomlálásáról, arról, hogy ne legyenek benne stílustörések, ne legyen túlírt (vagy éppen alulírt), túl klisés, képzavaros. A line edit gondoskodik arról, hogy a szöveg érthető és világos legyen, hogy a szerző biztosan azt mondja el, amit el szeretne mondani.
– Korrektúra: Ez a folyamat már egyáltalán nem nyúl bele a történetbe és a szövegbe. A korrektor csak helyesírást, központozást, elgépeléseket javít, letisztázza a szöveget (sok helyen sajnos szerkesztés alatt csak a korrektúrát, meg esetleget némi line editet értenek).
– Írástechnika: Nagyon röviden azon javaslatok, tanácsok összessége, amelyek megmondják, hogyan kell jól írni. Millió könyv, weboldal, podcast, YouTube-csatorna foglalkozik a témával (a legtöbb angol nyelven, de magyar forrást is szép számmal lehet találni). Rengetegféle tanács van, és szinte mindegyiknek létezik az ellenkezője is. Fontos szelektálni, mert nem minden szabály működik egyformán jól minden történetnél.
– Bétázás/előolvasás: A bétázók, előolvasók többnyire lelkes amatőrök/félamatőrök, vagy barátok, akik igény szerint véleményt mondanak a kéziratról. Ez lehet átfogó vélemény, adott esetben mélyebb véleményezés vagy szövegjavítás is, attól függően mit kér az író, illetve mit vállal a béta/előolvasó. A bétázás ugyan nem helyesttesíti a szerkesztést, de mind a szerző, mind a bétaolvasó rengeteg tanulhat belőle. Kifejezetten hasznos lehet, de tudni kell szelektálni a sokféle vélemény között.